Nyeregbe Csókakő!

„A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.” /Dallos Gyula/

a_lo_es_az_ember.jpg    A ló és az ember


A lovaglás mély egymásrautaltsági viszony ember és ló között, ezért ezt a sportot csupán olyanoknak ajánlhatom, akik képesek szeretni az állatokat, figyelni rájuk és legalább egy kicsit megértik a jelzéseiket. Ha már a lovaglás mellett döntött valaki, számos lehetőség közül válogathat: a hobbilovaglástól a versenyekig, a kezdő szinttől a profiig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Testben és lélekben is fejleszt, erősít, sőt terápiás céllal is alkalmazható.

Körülbelül ötezer évvel ezelőtt az ember rájött, hogy a vándorló életmódjához szükséges eszközök szállítására és a vadászatban is kiválóan társa lehet a ló, ezért háziasította. Később a végtelen pusztákat lovaik hátán hódították meg a nomád népcsoportok, köztük az ősmagyarok, akiknek hátrafele nyilazó, lovas harci technikájától egész Európa rettegett. A harcmodor és a sikerek számos legendát szültek, amelyekből az utókor pontosabb képet kaphatott a használt eszközökről és felszerelésekről is. A 18. században a magyar huszárság létrejöttével ismét nagyobb hangsúly helyeződött a lovas hagyományra. Napjainkban a Hortobágy, a csikósok, felszerelésük és különféle mutatványaik tipikus magyar jelképeknek számítanak.

Akár a hagyományok ápolása végett, akár sportolási, akár kikapcsolódási céllal választja valaki a lovaglást, mindenképpen jó döntést hoz. Legfontosabb előnye, hogy kiválóan fejleszti az izomzatot, különösen a comb-, hát-, láb-, és hasizmokat. Mindezek mellett még számos olyan izomcsoportot és ízületet is megmozgat, amit más "hétköznapi" sport nem, így egy kiadós lovaglás után garantált az izomláz. A szabad levegőn végzett tevékenység javítja a vérkeringést, és jó közérzetet biztosít. A pozitív fizikai hatások mellett nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a lovaglás kölcsönös kiismerést és figyelmet igényel, ezáltal javítja a lovas koncentrációs képességét és gyorsítja a reflexeit. Ma már az is bizonyított tény, hogy az állatok - így a lovak közelsége is - elősegíti a bizonyos betegségekből való felépülést, és javítja az immunrendszert. 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 12
Heti: 58
Havi: 224
Össz.: 130 208

Látogatottság növelés
Oldal: A ló és az ember (ismertető)
Nyeregbe Csókakő! - © 2008 - 2024 - nyeregbe-csokako.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »